...un homme.

Én határozottan nem vagyok Charlie. Továbbra is Dorka vagyok. Laikus ráadásul. Nem mintha nem érezném a súlyát a mészárlásnak, hanem mert komoly anomáliának tartom, hogy ebben az országban, illetve a mélyen liberális Európában már szinte csak Rikárdók és Charlie-k élnek. Egyszerre csak mindenki másnak vallja magát mint aki, csak pusztán empátiára hivatkozva.

Azon túl, hogy mindez számomra nem az beleérző képességet, hanem a csordaszellemet hangsúlyozza, az is elgondolkodtató, hogy vajon maradhatok-e önálló véleményt formáló és találok-e ehhez gondolkodó kollektívát. Elvárható-e a modern embertől, hogy amikor valamiről véleményt formál, akkor túllásson (vagy legalább megpróbálja) a materiális horizonton ezzel elősegítve saját maga számára a minden dolgok mögött húzódó ok-okozati összefüggések megértését. Ez talán így a 21. században szinte kötelező lenne, de legalább elvárható.

Mikor megláttam a Charlie Hebdo eheti címlapját, az fogalmazódott meg bennem, hogy ez most mi. Összességében mi. Van célja? Arra való, hogy bebizonyítsa, hogy nem győzhet a megfélemlítés? Viva irónia? Ez bátorság? Vagy inkább botorság?

A CH munkatársai bizonyos értelemben egyértelműen hősi halált haltak. De azért az előzményekről sem árt megfeledkezni, mert nem önmagában attól hős valaki, hogy meghalt valamiért, amiben hitt. A hősiesség számomra abból a nemes (azaz pozitív) cselekedetből eredeztethető, amiért akár még az életét is képes feláldozni. Persze ez innentől nagyon szubjektív és nem utolsósorban filozófiai kérdés, és nem is ez a lényeg.

A történethez szervesen hozzátartozik a tény, hogy meggyűlt az ő bajuk az idők során már sokmindenkivel. A jelenlegi helyzet előzménye: 2006-ban verték ki sokadszor ’92 óta drasztikusan a biztosítékot egy másodíziglen leközölt Mohamed-karikatúra sorozattal, (itt illendő azért hozzátenni, hogy ugyanígy ráhegyezték a cerkájukat ők a keresztény vallásra is), bombafenyegetés dögivel, pici Molotov, gyakorlatilag egyes munkavállalók állandó személyi védelemre szorultak.  Hát, az ilyen védelmet először is és most már sajnos utólag is, köszönik szépen, ha még élnének, nem biztos, hogy kérnék. A kérdés számomra tehát sokkal inkább az, hogy a közeg, amiben ironikus tevékenységüket kifejtették, konkrétan a saját hazájuk, hogyan járult hozzá vagy egyáltalán hozzájárult-e a múlt heti történésekhez. Mert lehet lógó orral császkálni, összekapaszkodva búslakodni, de a közelmúltban a francia külpolitika finoman szólva is összekuszálta a saját szálait a közel-keleti térségben a líbiai beavatkozással, a Szíriával való szembefordulással, nem megfeledkezve a bevándorlási kérdésekről, az iszlamisták fű alatti toborzási technikáiról, fanatizálásukról-kiképzésükről, nem megfeledkezve arról, hogy konkrétan itt található Nyugat-Európa legnagyobb számú muszlim közössége. Azt is pontosan tudták, hogy a CH felkerült a radikális iszlám csoportok célpont-listájára. Mostanra egyértelműen lehozták azt is, hogy a francia terrorelhárítás megfigyelés alatt tartotta konkrétan az elkövetőket is, csak éppen nem elég sokáig...Mezei rendőrök látták el a CH védelmét olyan, katonai gépfegyverrel rendelkező radikálisokkal szemben, akik évekig álltak itt-ott-amott katonai kiképzés alatt… Na ne. És még megannyi nagy-nagy kérdőjel….

Egy olyan országban, aki büszkén tudhatja magáénak azt az eseményt, ami az egész addigi életvilágot alapjaiban változtatta meg, konkrétan a francia forradalomra és a felvilágosodásra gondolok, nyilvánvalóan nem üzemszerű a szólásszabadság korlátozása. Ez az egyszeri és megismételhetetlen történelmi esemény, ami tulajdonképpen kitermelte a modern társadalmakat, egészen egyszerűen beépült a kultúrájukba, a kollektív tudattalanjuk része. De azt is biztosra veszem, hogy a CH tevékenysége egyre kellemetlenebb volt a francia politika számára, állítsanak most bármi mást is. Sajátságos tevékenységüknek már a hetvenes években is volt rájuk nézve következménye, konkrétan a francia belügyminiszter betiltotta a lapot egy De Gaulle-os, ízléstelen poénkodás miatt.

Ember legyen a talpán, aki ezt átlátja, de legalábbis politológus, én „csak” ember vagyok és az emócióimra hagyatkozom, de azt biztosan tudom, hogy pirosan villognak a jelzőfényeim. Amik azt mondják: ne légy Charlie feltétlenül. Mert felmerül bennem, hogy amit gondoltak, és ahogyan azt megjelenítették valóban a szabad sajtóval és a szólásszabadsággal egyenértékű-e. Hol van az a pont, amikor ez már inkább öncélú, ostoba és értelmetlen? Vagy éppen pont nem értelmetlen, csak a valódi értelme nem látható. (Az biztos, hogy Sade márki boldogan forog a sírjában. Imádta volna a humorukat.) És hol van az a pont, ahol mindez a politikával összekapcsolható?

Nem ismeretlen fogalom a történelem folyamán Julius Evola egyik sommás mondata:

…”az álcázott erők egyik védelmi eszköze úgy intézni a dolgokat, hogy ellenfeleik figyelmét kizárólag olyanokra irányítsák, akik csak részben felelősek bizonyos felfordulásokért, íly módon fedezve a többi felelőst és rejtve el a dolgok valódi okait.”

De ezt már csak az én kétkedő, válaszokat kereső, kritikai szellemem engedi mondatni velem.

És vajon akik az eheti címlapot összedobták mérlegeltek bármit is? Vagy félreértelmezett bátorságra hivatkozva pocskondiáznak továbbra is valamit, nem a lényeget, mert itt már nem a konkrét téma a lényeg, hanem, hogy minél botrányszagúbb legyen. Vajon aki csinálja/akik csinálják, azok tökéletesen tisztában vannak-e a megkérdőjelezhető, ennek ellenére nagyon is valós következményekkel? És az első oldalon lábjegyzetben ott van, hogyha emiatt atrocitások érik, akkor teljes mellszélességgel vállalják azokat, és semmiképpen nincs szükség nagyszámú tüntetések lebonyolítására és az ország, vagy éppen Európa nyugodtan Nigéria felé fordíthatja a tekintetét, ahol a napokban több ezer embert gyilkoltak le és a kutya nem foglalkozik vele nemhogy a sajtó? Miattuk fognak tüntetni? Orbán odautazik vajon? Vagy számítanak a határok? Vagy csak a vallás számít? Az utcára vonulók kivel éreznek együtt? Európai embertársaikkal? A szólásszabadsággal? A demokráciával? Vagy keresztény gondolkodású társaikkal? Nigériában nem élnek keresztények? Hát dehogynem. Többek között  - a Boko Haram szerint – ebben az elnyugatiasodott, nagyon vékonyka, elit, politikai rétegben összpontosul a nemzeti vagyon elég jelentős része. Kíváncsi vagyok hány vezető fog odautazni, hogy vállvetve kifejezze a részvétét. Viccelődjünk el ezen? Ahogy Orbán SÜN-ben odautazik?

Mikor 1715-ben a Napkirály meghalt és vele együtt egy letűnt korszakot is eltemettek, mert már az ajtóban kopogtatott az ész és a szellem diadala, a hitszónok, Massillon azt mondta a halott király koporsójánál: „Egyedül Isten nagy!”. Annyira megkérdezném tőle, hogy melyik, és mennyire…