Max a csend, max a béke, max a nyugalom, Max a baba és max Izában, a nagytesóban a felhajtóerő :D De Szélvész királykisasszony még kakaón pörögve is inkább egy kis pillangóra hasonlít, szerintem ha véletlen betörné a nappaliablakot, akkor a szilánkok óvatosan leereszkednének a földre :D Minden szobában ott van, ugrál kicsit az ágyon, bemutatja az öcsikét meg két papírlovacskát, aztán átreppen rajzolni, színez kicsit, kiszalad, lobog a haja, kacag :) Nekem, fiús anyukának ez maga a mennyország. Feltölt a csicsergése, a finomsága, az édes habókossága. Ő maga a kedvesség, a vidámság. Nem verseng, nem hangoskodik, nem verekszik, nem bömböl. Nekem ez fura na :D én hadiállapotokat hagytam otthon a gyerekszobában :D

Aztán meglesem a még édesen alvó Max babát a bölcsőben és amíg ébredezik addig egy finom kávéval tovább lazítok az amúgy sem kifejezetten feszített fotózáson :) Minden annyira természetes, de mi résztevők már tudjuk ezt, már csináltunk ilyet együtt és az is számunkra tökéletes végeredménnyel zárult. Hiába ismerjük egymást, én azért vigyázok rá, hogy az ő legbelsőbb köreikben "lábujjhegyen" járjak. Alaptermészetemet tekintve ez nagy szó :)) Együtt készülődnek, Iza lobog, én összeszerelem az eszközöket, keresem a legjobb fényeket, nem szeretem a vakut, a természetes fénnyel fogok játszani ezt már most tudom, ide nem illik semmi más. A fotózásban távol áll tőlem a mindenáron a tökéletes, pengeéles kép. Inkább a szemcse, mint a vaku. Nekem attól lesz életszerű, attól lesz emberi. Ez a kép Izáról egy véletlen pillanat. Egyetlen másodpercig maradt így, igazából csak próbálgattam az objektívek közül a legjobbat. Mégis úgy érzem, akár le is kiabálhatna a képről, annyira él rajta a speciális-Iza mosoly :)

Nem döntjük el, hogy na akkor most elkezdődik, csak úgy belefolyunk a fotózásba. És hát mivel bírom a bevállalós apukákat, Bori pedig mindeközben éppen szépül (azt mondjuk nem tudom hogy hova tovább :D) mi nekilátunk és rögtön az első kép olyan lesz, hogy sírni volna kedvem a lehető legjobb értelemben :) Ez a dopping az egészben, ahogy szabadulnak fel a hormonok az agyban, ahogy egyre jobban bepörögsz és ha bepörögsz akkor minden megy magából. Nézzétek ezt a képet, ezt az ölelést, azt a csepp gyereket...mindegyis :)) Egyszerűen tudod, hogy ez a gyermek jó helyen van. A lehető legjobb helyen :)

Bori nyugodtsága lehet mindennek a kulcsa. Mivel ő nyugodt, Max is nyugodt és magabiztos. Egy újszülött simán leveszi a rezgéseket :) És mindent így csinál. A vidám nézelődéstől elkezdve a tiltakozásig. A fegyvere biofegyver. Pontosan céloz. A csodás fordros-fehér tüllömet mosolyogva küldi tele mindenfélével. Teljesen elégedett, mert nem kedveli a beállított pózokat. És hát őszintén szólva neki van igaza, le van tojva szó szerint, tényleg sokkal, sokkal jobbak lettek a pillanatképek. Köszönöm Max az iránymutatást :))))

Ez az egyik beállított kép a kettőből, amit sikerült Maxról abszolválni, és ez is csak a cumi miatt volt lehetséges :) Hiába etettük, hiába altattuk, hiába kattogtunk, suttogtunk, hősugárzóztunk, ringattunk, takargattunk, szeretgettünk, ő csak kedélyesen nyújtózkodott és elmászott minden irányba :D 65 képből kettő az nem rossz arány :D De milyen kettő!!! :))

Nagyon szeretem ezt a sorozatot. Úgy érzem, hogy sikerült látnom őket az objektíven keresztül, megvolt köztünk a flow, jól működtünk. Legszívesebben az összes képet felraknám. De mind közül a legelső kép az, ami megfacsarja a szívemet. Nehezen tudnám megfogalmazni, hogy miért, de talán mert árad  a férfiból a férfiasság, a nőből a nőiesség és kettejükből az összetartozás. Az is max. És Max. És Iza :))) Köszönöm mégegyszer :))