Amikor gyerekek voltunk, volt egy titkos helyünk. Fent laktunk az Irhás Árok-Törökbálinti út-Sasadi út bermuda háromszögben és egy közeli erdőben tett kirándulás alkalmával találtunk egy érintetlen kis tisztást. Simán lehet, hogy csak szerettük volna azt hinni, hogy mások által érintetlen, dehát így volt kellően vadregényes a mi gyerekszívünknek :) Rendívül fantáziátlan nevet kapott a formájáról, Kocka-rét lett a neve. Ott aztán sokminden történt az indiánosditól az első randiig, ezért az én emlékeimben ez a hely megfelelően felcicomázott és rendszeresen portalanított helyen van :)

Amikor tegnap betettem a lábam egy kívülről átlagosnak tűnő, kis szálfákkal és bokrokkal szegélyezett földútra, még nem tudtam, hogy egy majdnem mesevilágba tévedek, ahol óhatatlanul kívül maradnak a zajok, mint aki átesett Narniába, de legalábbis egy újabb Kocka-rétet talált. Olyat, ahol a hozzám hasonlóan elvetemültek, a gépüket mindenhová magukkal cipelők néhány pillanatig földbe gyökerezett lábbal kell, hogy álljnak, főképp akkor, ha a stúdiófotózás kellően távol áll a szívüktől. Akik azonnal lágyan fodrozódó hajakat, csodás nőiességet, pillangóként reppenő gyerekeket látnak akárhová néznek :) Olyat, ahol rózsaszín törzsű, fura formájú fák vannak, 

ahol a kóborkutyákról azt hiszed, hogy elvarázsolt hercegek, akik unikornisszarv-trombita hívószavára cselekednek,

ahol a kis patak vize forrón gőzölög a közelben lévő termélvízforrás miatt, és amúgy mesébe illő kis hidak vezetnek át rajta keresztül az erdőbe, 

ahol a hajnali köd megáll a sűrű szálfák között, az ébredező nap viszont végigsimítja az elszáradt növényekből szőtt sövényt, és emiatt simán el tudod képzelni, hogy itt-ott áttűnik egy ködtündér vagy bármi, amiről tudod, hogy csupa jóság de nem szeretné, hogy lásd,

ahol a rohanó folyó visszahúzódva csodás hínárfonatokat hagy maga után a parton, és amire az ősz rászórja ezt a mohazöld-barnás varázsport, 

ahol egyszerűen minden szép, annak ellenére, hogy halott. Csupa lágyság, aranyló ősz. Meg sem éreztük, hogy tulajdonképpen tél van. Ez a hely nem hagyja, hogy fázz...Annyi víz van mindenfelé, hogy nyáron valószínűleg vállalhatatlan mennyiségű szúnyoggal kell megküzdeni, de tavaszig még vagy ezerszer visszamegyek ide, ez egészen biztos. 

A kinder-szakaszt a hely szelleme kevésbé itatta át, ezért egy idő után nyert a gyomor és dominálni kezdett az éhség. Ha nélkülük vagyok, én megvárom a naplementét. Talán az lehet ezen a helyen a non-plus...Már persze, ha lehet ezt fokozni egyáltalán. 

Próbáltam rákeresni arra, hogy mi is lehet ez pontosan, van-e valami neve, vagy csak egy szabadon átjárható természetvédelmi terület, de nem találtam róla semmit. Ezért aztán azzal tudom megkönnyíteni a felkutatást, hogy az érdi Liget Termál Hotel mögött kezdődik és óriási, de nem bejárhatatlan területen lehet töltődni, illetve délelőtt 10 óra környékén eszméletlen színek vannak. Semmi esetre se hagyjátok ki. Kár szép fényeket kívánnom, ez itt adott lesz :)