Miközben fennhangon olvasgattam esténként a Pál utcai fiúkat a gatyásgalamboknak (s erről talán kellene is kanyarítanom egy külön posztot ha múlik bennem a karácsonyi receptek kényszeres megosztása, nem másért, hanem, hogy lerántsam picit a rémisztő kötelezőolvasmány címkét róla) megakadt az agyamban ez a törökméz dolog. Nem haboztam utánanézni az előállítás módjának, nem is volt nagyon más választásom, hogy őszinte legyek, mert amint túljutottak a fiúk Nemecsek Ernő halála felett érzett gyászukon, csőlátásuk lett a törökméz ügyében. Hamarosan aztán arra is rá kellett jönnöm a recept alapján, hogy barátok leszünk. Összetevők tekintetében arcpirítóan puritán dologról van szó. Cukor, méz, akármilyen csonthéjas 1 marék és szódabikarbóna. Lelki szemeim előtt szép zöldes pisztáciával jelentek meg először ezek a kis aranyrögök, de sehol nem találtam pörkölésmentes, pucolt állapotú pisztáciát, egyéb magvak meg hegyekben állnak nálam így a végtelenül közhelyes, átlagos diónál maradtam. Tényleg viccesen egyszerű elkészíteni. 

A karamellkészítésnél két nagyon fontos dologra kell ügyelni. Az első dolgom egy megfelelően nagyvonalúan kiolajozott tálat, tepsit odakészíteni, mert a fortyogó-habzó karamellel erre nem nagyon lesz idő. A másik, hogy az egészet hagyni kell a francba magától elkészülni. Pont elég messziről figyelni :)) Hogy mit értek ezalatt? véletlenül sem azt, hogy majd más megcsinálja :)

Én megcsapkodtam egy marék diót, azért, hogy kiengedje kicsit az olaját, és úgy dobtam a forró és száraz serpenyőbe. Amikor már nagyon finom illata van - ez eltéveszthetetlen - akkor mehet rá a barnacukor (nekem most ez volt kéznél, de a sima fehér kristálycukor pontosan ugyanolyan tökéletes), egészen pontosan 20 dekával dolgoztam, hozzáadtam még 3 ek. mézet, egy tk. gyömbért. És innentől hozzá sem nyúlok. Kis lángon hagyom magától olvadozni egészen addig a pontig, amikor a széle kis buborékokat vet, és az egész egyre borostyánszínűbb. Nem keverem. Akkor nem lesz egyenletes, csomós marad, lesznek benne olyan részek, amiknél megmarad a cukor eredeti kristályos állapota. Amikor viszont szép homogén és már érezni az jellegzetes karamell illatot, akkor mehet rá 3 csapott ek. szódabikarbóna. Azzal 3 keverés, és már veszem is le a tűzről és borítom az olajozott felületre. Sokat mondok, ha 5 percig tart, hogy szeletelhetővé váljon. Szép doboz, szabálytalan szeletek, csinos kis szalag és viheted ajándékba.  

Trüffelt minden évben készítek. Persze úgy, hogy kihagyom belőle a legmacerásabb részt, a nyakig csokoládésan, kesztyűben golyóformázást. Minek??? Biztos velem van a baj, de a számban oly minden milyen formában olvad meg és nekem így szabálytalanul ezerszer jobban tetszik. A trüffel hozzávalók sem fogják kiverni a biztosítékot egy háztartásban sem. A főszabály a nagyon jó minőségű étcsokoládé és slussz. Anélkül viszont semmit nem ér az egész. Tehát vízgőz felett szép fényessé olvasztottam a csokoládét. Nem kell forrnia a víznek, mert akkor csomós lesz, nem pedig selymes és lágy. Amikor felolvad, leveszem a forró vízről, kicsit hűlni hagyom és teszek hozzá körülbelül 1 nagyobb evőkanálnyi sós (igen sós) teavajat, 1 dl zsíros tejszínt, 3-4 ek. narancslikőrt és 2 megmosott narancs lereszelt héját és mehet a hűtőbe. Általában kiöntöm egy laposabb tálba, hogy minél hamarabb lehűljön, de most pld. ezzel sem húztam az időt. Amikor megdermed, kicsit lágyabb csak a csokoládé eredeti állapotánál, késsel kis darabokat pattintok le belőle és mehetnek a kakaóporba. Most, hogy így nézem, egy kis apróra tört, morzsásra darált törökméz a kakaópor-köntös helyett szintén izgalmas lehet :))

A csokoládé és a narancs ízének harmóniája eleve elrendelés, egyszerűen tökéletes, és azt már csak az én egyéni perverzióm, de akkor az igazi, ha a hűtőből veszed elő. Szobahőmérsékleten elveszik valami az ízéből számomra :) 

Stresszmentes készülődést :) Ne pucoljatok ablakot, bár én is érzem, hogy nem kéne a napsütés, mert úgy nagyon látványos :D Inkább ne nézzetek oda :)))