A rendőrség ajtaján együtt léptünk be egy pincebogárral. Ő határozottan jobban illett vizuálisan a környezetbe, - majdnem mimikri - mégis inkább tőlem kérdezte meg a recepciós fegyveres őr feliratú srác, hogy mi járatban vagyok. Néztem egy darabig a karjait, amik csak kicsit voltak vaskosabbak egy bicaj-bowdennél, és elképzeltem, ahogy megpróbál mellső középtartásban tartani egy pisztolyt és közben olyan spongyabobos kétségbeeséssel izzad mellé, de aztán nagyon kedvesen elmondtam, hogy szeretnék tanúként kihallgatódni a saját, külön bejáratú nyomozómnál. Mert nekem olyan is van. Hozzánk már mindenkinek van külön bejárata, a betörőnek is. Sőt mi több, most gondolkodom, a pincebogárnak is. A pálcikaemberke nagyon sajnálta, de a nyomozó forró nyomon (mi máson) elszelelt a városba. Nade melyikbe kérem? Közeli? Távoli? Murmanszk? Vagy Tokajhegyalja? Azt nem lehet megmondani. Hát mit mondjak, én is nagyon sajnáltam. Ennek ellenére megszavaztam a várakozásnak egy húsz percet azt is csak azért, hogy a hely szellemét magamévá tudjam tenni. Mert az nem volt mindennapi. Tudtam én, hogy nem a Teve utcai székházba kaptam meghívást, ami biztos ott is csillog ahol nem is kéne, de ezután az élmény után bennem egyértelműen eldőlt, hogy a szocreál tényleg csak Moszkvában lenyűgöző, vagy legalábbis egy Pest megyei kapitányságon kevésbé. Minden botránybarna és hajszolt egér-szürke színű volt. Lehuppantam egy korosodó sorstársam mellé, aki úgy döntött hagy némi DNS mintát szabad garázdaságra, és vadul tépkedett a tenyeréről egy elhalt szaruréteget. Micsoda különbség van DNS és DNS között, te jó ég. Egyáltalán nem mindegy, hogy bőrkeményedés vagy frissen mosott, göndör, szőke hajszál, hogy mást ne mondjak. Nem akarom elképzelni, hogy mi lehet a szájnyálkahártyáján, ha ez van a tenyerén. Én úgy döntöttem, hogy az összes körülményeket figyelembe véve maximum egy hajszálamat vagyok hajlandó itt hagyni.
A kiszabott húsz percemet valóban megfigyeléssel töltöttem. Mindenkinek adtam nevet is, unalmas egy húsz perc volt. Többször elmenetelt előttem Sziporka, aki folyamatosan viccekkel szórakoztatta a kollektívát. Hahaházott nagy hangon, mindenáron, magabiztosan. Tupírfésű, kontyos, piroskörmű, szemüvegtartóláncos, az a típus akire ha ránézel, úgy érzed, hogy tényleg minden vizet felszívott a begyébe, és alvás közben nem forog viszont kopogós cipőben fekszik le. Őt egész közelről láttam, ő befolyásolta éppen a sorstárs életét mellettem, minden mondatát úgy vágta el ostorral, hogy az csak pislogott, mint egy pocok a liszteszsákban, de mindenre ám, hogy érti, pedig szemmel is látható volt, hogy dehogy. Aztán volt Kisgömböc őrmester, a bilicses fajtából, itt-ott elszorítva, mint egy rosszul, és véletlen terepszínű gatyába töltött hurka. Ő kifejezetten gondterheltnek tűnt, ahogy ki-be fluktuált a rácsokon, mintha legalábbis Marilyn Manson felett kellett volna diszponálnia. A recin unatkozót nem túl stílusosan Bowdenkezű Edwardnak szólítottam magamban, ő, úgy tűnt egy egyszerű balra nézéstől is elfárad és összeesik. Határozottan olyan érzésem volt, hogy hagytak vele egy gyenge pontot a védelmi páncélon. Mr. Forró Nyom nem akart sehogysem megérkezni, ezért Edwardnak felajánlottam, hogy meghagynám a telefonszámom, nyugodtan hívjanak, ha esetleg kihűlt a nyom, vagy tartóztassanak le, csak történjen már valami. Nagyon erőtlen volt a próbálkozás, hogy maradásra bírjon. Vissza is éltem vele. Kocsiba be, haza. Három – még egyszer mondom, három – óra múlva, fél6kor csörgött a telefonom. Mr. Forró Nyom lobogott a túlvégén:
-Dóra én itt várom magát!
-Én meg itt magát.
-Mondta a kollégám (Edward gondolom)hogy itt járt!
-A megbeszélt időben. Mivel megbeszéltük...
-Itt ültem az irodában és magát vártam. A kollégám öszekevert a egy másik kollégával (talán ikrek?) s most hol van?-ezt a kérdést úgy éreztem, hogy nem kell megválaszolnom, hiszenhát az ő engedélye nélkül a Holdon is lehetek akár és még nem jutottam túl azon a tényen, hogy Magyar Királyi Rendőrök összekeverik egymást, mi lehet egy éles bevetésen?
Tíz perc múlva?-kérdeztem.
-Tíz perc???-kérdezte.
-Tíz perc múlva ott tudok lenni.
-Ésööööööööö....Holnap kettőkor esetleg? (Fárasztó is volt a nyom, nemcsak forró..)
-Lehetne mégis inkább a mai napon? Egész nap rajzoltam!
-A holnap nem jó?
-Nem Uram, én IS dolgozom.
-Hát jó...jöjjön! De tíz perc!- ezzel én fenyegettelek az előbb, gondoltam, de végül csak annyit mondtam, hogy ott leszek. Hát megveszett? Hány nap szabadságot vegyek ki egy tanúvallomás kedvéért? Ezzel a betöréssel eddig nekem van a legtöbb dolgom. Visszaautókáztam hát a Edwardhoz, rendesen aggódtam, hogy jár-e még hálni belé a lélek, vagy kitámasztották már egy fogassal a karjait. A REM fázisban volt, de erőt vett magán és bejelentett Mr. Forró Nyomhoz, aki utasította, hogy kísérje fel a hölgyet. Mégiscsak jobban hangzik, mint a sértett nem? Egy sértett hölgynél pedig aztán végképp. Bár már magam sem tudom mi vagyok valójában, mióta a Jegyzőkönyvben aláírtam, hogy nem vagyok a sértettel rokoni viszonyban. Ami igaz, az igaz: nem vagyok a saját rokonom, és valóban meghatározhatatlan, hogy magammal milyen viszonyban vagyok, de azért mégiscsak hülyén hangzik nem? És akkor Edward bekísért a szobába...
