Megint nyitva az ajtó. Ezt egyszerűen nem hiszem el, hazajár az istenadta.  Mondta nekem az NCIS-szakasz, hogy a pititolvaj-kaszt után érkezik a váltás, aki majd rárepül az elektronikára, hittem is, nem is. Ebből is látszik, sokkal jobb hinni. Tessék. Itt matat. Szórja a DNS-t (ihhhjaj), hagyja a szagmintát. Mit mondok most Munkácsy főtörzsőrmesternek szerda délután félháromkor? Hogy én vagyok forró nyomon, de neki legalább igaza volt? Hát nekem ma még lopott ékszereket kell rajzolnom, állatira viszi az időmet a rablópandúrosdi. Hallom ahogy pakol. Beszarás. Pofátlanság. Mi a bánat van ilyenkor? Annyi filmet láttam, de mind közhelyes véget ér. A tettenérő arcul csapódik, vagy rosszabb esetben… hagyjuk is mert ma még nekem rajzolnom kell. Vagy…kitolatok és tárcsázom a főtörzsőrmestert, rettenthetetlen elsuttogom, hogy ugorjon be a Dacia terepjáróba? Mértem, utoljára 6 perc alatt értek ki, hát ez itt addig meg is vacsorázik. Tanakodok egy sort, zubognak a lehetőségek, de mind hálivud. Elemi ösztönös, jégvágós? Kungfupandás-Lindás-csujogatós? Holtodiglanos, látszólag tök normális, de lelkileg kissé borzolt, ártatlan arcú háziasszonyos? Áhh nem jó. Jovialitásban sosem voltam erős. Ha gép lennék, akkor úthenger (áramvonalas persze), ha növény, akkor Vénusz légycsapója, ha szárnyas, akkor harci kakas. Akarom mondai tyúk. Különben is - más tészta ugyan -de cseszi a csőröm, hogy a viadalra csak kakasok nevezhetnek. Elegem van ebből a látszat-patriarchalitásból. Minden torokgyulladásnál bebizonyosodik, hogy az esetek egy jelentős részében nem számít a musculus expander. Mondom ezt anélkül, hogy kirekesztő akarnék lenni, bár a népesedési viszonyok alapján nőként kisebbségnek számítok, de kell is az a néhány százaléknyi többlet, mert egy csomó olyan betegség van, ami csak a férfiakra nézve halálos, és  csak ideiglenesen. A jelen helyzet az eseteknek az a része viszont, amiben igenis számít az izomerő. Nincs az a férfiember aki ne hajlítana derékszögbe, vagy tovább is,  ha akarna. Persze csak ha nem számol a rafinával, mert az nagy ellenfele ám az izomzatnak. Óvatosan, a falnak feszített háttal bepillantok a szobába. Átlagos méretű kabátot látok veszett melóban. Jó, tehát nem egy Shrekkel van dolgom. Az még tudna csavarni a történeten picit, ha zsebben vinné el a 122 cm-es képátlót. Pont a hosszabbító és a Duplo doboz között a szerencsétlen. Az egyik oldalról Lázi szelleme átkozza a másikról meg majd az enyém. Talán rövidre kéne zárnom a dolgokat szó szerint. Mi lenne ha mindjárt a kapacitások rövidre zárásával kezdeném. Nekem ilyenekre már úgy sincs túl sok. Mármint kapacitásom. Most tényleg nézzek utána a gugliban? Mondom én, semmirevaló férfinépség.  Akár át is ívelhetnék. Reggel teregettem, a levegő páratartalma simán csúcshatást  is eredményezhetne, 2 ütemben 14 kilónyi vizes cuccot szórtam ki. Az bizony több liter légnemű folyadék, a páratartalom a Széchenyi fürdő öltözőjével vetekszik, nem is értem a kabátot. Jézusom…soros vagy párhuzamos? Mittudom én, gondolom a párhuzamosban megoszlik a csomópont után az áramerősség. Bár ha nem akarok az ékszerek helyett emberalakot is rajzolgatni a parkettán, akkor lehet, hogy mégiscsak ezzel járnék jobban. Csak egy kis szívmasszázsnyi áramocska.  Milyen szép antré lenne a rendőrkapitányságon, ha a vállamra vetett elkövetővel besétálnék, te úristen, de szép. Csupa maszkulin ünnepség, lovaggá ütés, díszpolgárság, érdemérem, ajándék  örökéletű polgárőrtagság, lovas persze, sarkantyúval, tüzijátékkal, Áder János bajszának megpödrése, ilyesmi. Na tehát, soros vagy párhuzamos. Nem tudom én, de víz mindenképp kelleni fog. Egyik oldalamon a nappali, másikon a fürdőszoba.  Ez még mindig pakol, a pofám leszakad tőle komolyan. Igazából utólag azt is hazudhatnám, hogy nem is  szerencsés vagyok, hanem előrelátó. Mindenki tartson otthon lufibombát. Én nem akartam megvenni a boltban, csak rákényszerített a növekedni látszó hisztifaktor. Minden este beúszom a fürdőbe miatta, a hideg kiráz tőle. Most viszont ott vigyorog egyetlen darab, szép kerek, rózsaszín, csőre töltve a kád szélén, biztos besokallt a kinder szekció a jóból és a fürdővízivásból, így maradhatott életben. Hogy ma hősi halált halhasson. Akarhat-e ettől többet egy lufibomba? Sikeres projektzárás esetén a maradványait - in memoriam - magammal viszem majd a bajuszpödrésre.  A biztonság kedvéért beütöm a 112-őt és rajta hagyom a hüvelykujjam.

A kis fürdőszoba előnye, amellett, hogy seperc kipuccolni, hogy egy lépéssel lehet a kádig eljutni. Veszélyes ugyan, mert a célszemély háttal pepecsel, hogy mit csinál, azt én meg nem mondom. Gyereklány koromban kidobó-királynő voltam. Gumilabda testalkatom az enyészeté ugyan, de célozni még mindig úgy tudok, akár egy hobbymesterlövész. Kíméletlenül teszem a célkeresztbe a vadat. Nem nevezhetem másképp. Egy éjszakai állat, aki visszatér a zsákmányból fogyasztani. Látom innen is, hogy a hosszabbító billenő kapcsolója biztonságos ON állásban, meleg, piros fénnyel világít, ez kifejezetten magabiztossá, már-már nagyképűvé tesz. A dobás pillanatában koncentrálnom kell, hogy ne vihogjak fel eufórikusan. Lassított felvételen figyelem a röppályát, a becsapódás előtt cirka egy méterrel már tudom, hogy kérlelhetetlenül pontosat dobtam.  És beugrik a hatodikos fizika is. A fazonon gumitalpú cipő, a bomba célbaér. Semmi átívelés. Már biztos, hogy nem rajzolok. Tüzijáték viszont van. Kicsike ugyan, de a meglepetés erőt ad neki. A fazon felugrik, felém fordul, rettenetesen meglepődött fejet vág. A fülemen a telefon, kicseng. Ha most megint a boldog névnapot kívánó diszpécser veszi fel, mint az előző alkalommal, akkor barátként fogom üdvözölni. A vad eltép mellettem. Kiűzetett a paradicsomból. Hát már sosem pödörhetem meg Áder János bajuszát. Pedig mindent, de minden megtettem érte.